Csöndes halál kering a falban

Csöndes halál kering a falban –
vacogva eszmélek rá, de aztán legyűröm
a félelmet és kíváncsian, sőt játszadozva
tűnődöm az igazán mellékes lehetőségen,
hiszen egyáltalán nem azért vezették be
az áramot a házba, hanem, hogy világítson,
fűtsön stb., értem én, és fizetem is
pontosan a villanyszámlát, hogy ki ne
kapcsolják. Beteges lenne e képzelgés?
Nem hiszem, eddig még egyszer sem nyúltam
a konnektorba, nagyon is rettegek tőle!
Hát akkor mi ez a gyomrom mélyéről
induló nyüszítés, amely nem ér a számig,
de én jól hallom, berezonál tőle minden
sejtem; mi ez az elfehéredő iszonyodás,
a hangtalan detonáció, mely őrjítően
tágul; mi ez a vesémet zsibbasztó,
szívverésem felpörgető, tüdőmből izzó
rongycsomót csináló émelygés; mi ez a
lefokozó öntudatlanság, szerveim makogó
menekülése, elfelejtett sztyeppékről
idehangzó lábdobogás, hogy beszakad
az értelem vékony hártyája, csak a
világból kifutó csorda szörnyű ritmusa
marad; mi az, ami mégis életben tart,
s elmém épen, s hogyan győztem, ha győztem?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]