Levéltöredék Áprily Lajosnak

Ó, költő, ki a fenyvesek ózon,
tiszta lehét
fújtad a versbe, nézd, hogyan él e
városi nép!
Tízemeletnyi betonszörnyek közt
télen a füst,
nyáron a por kavarog, s mi a lépcsőn csillan,
az nem ezüst
és nem arany, idejárnak a részegek
és a kutyák,
s mint e levélben, daktilusokba bokázva
ugranak át
tócsát és egyebet belefásult s megtört
helybeliek,
lassan a lépcsőház szuahéli
harcterület.
Bent a lakásban a békés csendet
s otthoni zajt
szétveri durván, vartyog a vécé
s gépi ricsaj,
fent és lent kiürítik a lelket sértő
hang-szemetet,
téboly rázza a szűkös légköb-
métereket!
Van, ki viszont tesz, és aki retteg,
s van, ki magát
mint a batyut veti ki felüvöltve az
ablakon át.
Eljön az éj, aki tud, s aki máma
élve maradt,
mély alvásra gubózik a vékony
paplan alatt;
álom nélküli önkívületben
fel se riad:
vadliba gágog a vízvezetékben,
róka ugat.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]