Túlélem naponta

Töröm, fejtem, felnyitom magamat, képzeletben, persze, mint egy bányát, csont, ín, hús nem törik, nem szakad, ilyenért az embert ma már bezárnák; vagyis kívülről ép vagyok és így a jó, mert nem látszik, hogy milyen lustán szállok: önmagamban vájt szakadék szélén állok egyensúlyozva, pöccintésre váró zuhanó; s közben azért eszem, iszom, mint a többi boldog vagy boldogtalan, együtt vagyunk jóban, rosszban, csak én a meghalást kicsit előbbre hoztam, s addig is túlélem naponta, míg végleg elhullok.