Hipnotizáló hóesés

Hipnotizáló hóesés vonja a szememet, november eleji ajándék ez itt Budán, kering, kavarog, örvénylik lefele, körültáncolja a komor kéményeket, a csontos fákat, a pislogó közlekedési lámpákat, a villanyoszlopok felkiáltó- jeleit, úgy muzsikál, hogy hozzá képzeljük a zenét s már pörög, táncol minden az utcán, a téren, ami egy kicsit is kiáll a földből, fehér szoknyát terít a háztetőkre, eltakarja a sebhelyet a hegyen, amit még a kopasz zsoldos ütött; már éppen azon tűnődtem, mi tudna jobb kedvre deríteni, mikor jött ez a hóesés, s mint a gyerek, orromat nyomtam az ablaküveghez, majd megbűvölten öltöztem s beálltam a táncba, a soron kívüli s ingyenes mulatságba, bizsergő örömmel, végül fölnéztem, mert előbb-utóbb mindnyájan fölnézünk, s szálltam felfele, úgy, hogy nem moccantam, a hatalmas örvény huzatában repültünk már mind, titkos űrhajósok, bár el sem mozdultunk a Kolosy térről, se szárnyunk, se űrhajónk, csak ez a hipnotizáló hóesés, csak ez a november eleji ajándék, csak egy pici változás, csak hogy valami nem úgy történt, ahogy elnyűtt s engedelmes idegeinkbe bele lett sulykolva!