A postáskisasszonyok kissé kiült szoknyában

sürögnek az üvegfalak mögött, az egyik nagy

csomagot emelget vékony karjával, a másik

pénzt számol motolla-ujjakkal, a harmadik

levelet bélyegez, bum, bum, szívesen ácsorgok

a padlóolajszagú, enyvszagú, zsinegszagú

pénzszagú helyiségben, nézegetem a falra tűzött

hervadt távirat-virágokat, a fekete szalagos

gyászjelentéseket, a névnapi mókás marhaságokat,

felpöndörödve libegnek az állandó huzatban,

szélesen mosolygok a postáskisasszonyokra, öregre,

fiatalra egyformán, ők halványan visszamosolyognak,

mintegy hivatalból, pedig én őszintén szeretem őket,

ábrándozva szimatolom olcsó kölnijüket, dicsérő

pillantással simogatom fakult pulóverüket,

s észreveszem, ha valamelyik kihúzza magát,

együtt repülök, ha csak egy pillanatra is, a levél-

kezelővel távoli napsütötte tengerpartra, a színes

bélyegen zöldellő pálmák közé, ó, milyen szép is

lehet, karcsún sétálni, mint egy filmszínésznő,

repülj, súgom magamban, ha naponta csak egy percre is,

a padlóolaj-, enyv-, zsinegszag közé szökjön sós

levegő, albatrosz lebbenjen hó-szárnyakkal a füstös

plafonra, villogó fogú hullámverés porladjon el

az ócska asztaloknál, nyíljanak ki a hervadt

távirat-virágok, repüljetek gyönyörűim, szálljatok,

addig a csomagokat emelgesse, a pénzt nyálazza más,

simuljon ki az arcotok, hajatok lobogjon, szemetek

ragyogjon, legyetek szépek, ha csak egy pillanatra is,

két bélyegzés között sugározzon fel az élet;

majd holnap én is újra benézek egy kis repülésre!