Előleg a fájdalomból

Hogy milyen lesz majd az igazi, a földet
harapó, megsejteti ez a kis előleg:
belenyilall a fogamba, majd ki is áll,
mintha, véletlenül, fém fémet sikál,
inkább csak ijedtség meg egy kis zengés,
képzeletemet riasztó, mint a túl éles kés,
s ahogy elmúlik, kacérkodom is vele,
óvatos-kíváncsian keresgéli a nyelvem hegye,
s babusgatja, ahogy a fájós fogra lel,
játszom, mint a gyerek, ki most fedezi fel
saját testét, s boldogan tapogatja,
most válik el a világtól, se anyja, se apja;
nyelvem a fogamon, fogamban az enyhe
fájás, s az egész bennem! – fölülkerekedve
az ijedtségen így állítom könnyen vissza
a negyven éve kiküzdött egyensúlyt, a tiszta
gondolkodást, mely összeszedve magát,
merészen néz zavaros szemedbe, világ;
mikor e hencegésre, okra az okozat?
jég égető fájdalma hevíti a fogat,
dermeszt s éget egyszerre s váltogatva,
a lüktetést szívemből átveszi s visszadobja,
hogy megállok s fogódzkodok a levegőbe, mint a vak,
mert megcsúszik a járda a talpam alatt,
s könny tükör-homálya szememen, melyen át
önmagam nézi mereven önmagát,
föl-alá száguld bennem a fájdalom,
előtte a rémület nyitogatja az ajtókat vakon,
s oly engedelmesen, hogy maradék tudatommal
már nem is a fájdalomra figyelek: honnan
e szolgalelkűség, e sárban csúszó, mindent feladó
engedelmesség, amelynek minden eladó,
amely én is vagyok, hiszen e szörnyűség bennem
történik, mikor ettem, ezt a részt is etettem,
amikor eszméltem, amikor törekedtem előre,
ő is eszmélt s törekedett az ellenkezőre,
s egyszerű lenne megtagadnom, mint a szemölcsöt,
de ő tagad meg, visszavesz, mint egy kölcsönt,
amelyet tréfából vagy egy szórakozott pillanatban
adott, egyáltalán nem híve semmiféle kamatban;
gyógyszerrel kábítom magam, majd elmúlik, várok,
de már tudom, hogy nem segítenek az orvosságok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]