Gyönyörű megújulás
Szíven üt ez a tavaszi készülődés, a virágzó fák |
habos borotvaecsetek a hegy nagy öklében, borotválkozik |
az ég, a téli sörtét lehúzza; felejtsd el hát te is |
a dögnyulak, cinkék, rigók, tavalyi levelek foszló testét, |
a kénszagot, a rosszkedvet, a kifordult szemfehérű csöndet |
– súgom magamnak, hiszen utolsó menedéked a változás, |
ez az ócska és mégis hihetetlenül gyönyörű megújulás; |
fejedben az elpusztult agysejtek; az elpusztult agysejtekben |
a porrá omló, kihűlt emlékek, éned darabjai, megfagyott |
napsütések, poshadó szerelmek, záptojás-lázadások, megromlott |
ifjúság, rothadó fogú harapások, bűzlő sebhelyek és győzelmek, |
pusztulva sokasodik benned a világ, a szövetidegen anyag, |
míg végül elnyel egészen, aláhullsz e szánalmas mocsokba; |
de addig, az utolsó sejt lüktetéséig kapaszkodom e tavaszi |
készülődésbe, szégyentelenül, foggal-körömmel, mint a halálra- |
|
|