Gyönyörű megújulás
| Szíven üt ez a tavaszi készülődés, a virágzó fák |
| habos borotvaecsetek a hegy nagy öklében, borotválkozik |
| az ég, a téli sörtét lehúzza; felejtsd el hát te is |
| a dögnyulak, cinkék, rigók, tavalyi levelek foszló testét, |
| a kénszagot, a rosszkedvet, a kifordult szemfehérű csöndet |
| – súgom magamnak, hiszen utolsó menedéked a változás, |
| ez az ócska és mégis hihetetlenül gyönyörű megújulás; |
| fejedben az elpusztult agysejtek; az elpusztult agysejtekben |
| a porrá omló, kihűlt emlékek, éned darabjai, megfagyott |
| napsütések, poshadó szerelmek, záptojás-lázadások, megromlott |
| ifjúság, rothadó fogú harapások, bűzlő sebhelyek és győzelmek, |
| pusztulva sokasodik benned a világ, a szövetidegen anyag, |
| míg végül elnyel egészen, aláhullsz e szánalmas mocsokba; |
| de addig, az utolsó sejt lüktetéséig kapaszkodom e tavaszi |
| készülődésbe, szégyentelenül, foggal-körömmel, mint a halálra- |
|
|