Mélyen a versek alatt
| Mélyen a versek alatt kocogok, eszem, ürítek, élek, |
| behúzott nyakkal vagy hetykén, mogorván vagy vidáman, |
| de mindenképpen szárny nélkül, vagyis gyalog a porban, |
| tülekedve, egymást gyomrozva a többi gyalogjáróval, orrot |
| szíva, nőt lesve, az éttermekből dőlő hagymaszagba nagyot |
| szimatolva, szöcskeként ugrálva a fékező autók elől, s míg |
| a falnak dőlve csillapítom felpörgött szívverésem, füstöt fújok |
| a város eltorzult arcába, olyan, mint a vízbefúlté, nem |
| szeretem, de már megszoktam, mindegy, emberek élnek itt is, |
| századvégi, falusi hangulatom ingerlően mulatságos, mint |
| a jóság, a becsület és még sok egyéb, ami helyett nincs |
| más, pénzt keresek, mint a többi, s elköltöm, mint a |
| többi halandó, a semmi puha szájával szembe szájat tátok, |
| ki kicsodát esz meg a végén, én elfogyasztottam |
| negyvennégy évet, ezt már most odaadnám, de nem kell, |
| de nem az kell, tudom én jól, a borzongó bőr, a |
| dobogó szív, a hömbölygő gyomor jobb falat, de még |
| az se az enyém igazán, hiszen a végén leadom a |
| monstre mészárszéken, sok mindent tudok már, de vaksibban |
| pislogok, mint egy kutyakölyök, ám már nem ámítom |
| magam, hogy bármit is értek, és másokat se szédítek, |
| hogy gyertek utánam, heregolyómnak nincs folytatása, |
| álmaim horkolásba fúlnak, mámoraim részegségbe, és mindig |
| felébredek és kijózanodok újra, ezt-azt csinálok, |
| kapaszkodom ebbe-abba, üres tenyérrel és még üresebb szívvel |
| állok vacogva és szégyenkezés nélkül az idő rettenetes |
|
|