A halott költő a képernyőn

A halott költő a képernyőn dörmög, dohányzik, felnevet,
szája sarkában a gúnyos kérdés: hol van, ki engem eltemet;
illik hozzá ez a szökés, jár neki ez a trükkös öröklét,
habár most igazán fogoly: mindig ugyanúgy nyitja-zárja öklét,
ráncolja homlokát, fújja a füstöt, s a füst is ugyanúgy
gomolyog, szája sarkába örökké egyformán ül ki a gúny,
kamaszos mosollyal keveredve, s ránganak a nemlétező izmok,
kiismerhető marionett lesz, ki millióféleképpen mozgott,
s várom reménykedve, mivel szerettem, hogy e filmről is eloson –
ócska túlvilági fény morzézik szomorú arcomon.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]