Képes levelezőlap egy délelőttből

Ültünk a Drima partján: István, Anna s én, ifjú költők, de amúgy már túl az életünk felén, dolgozott bennünk a szesz, a nyár s a felhangolt jókedv, vakációs, mosoly-fényű délelőtt volt. Fejemen helyben vásárolt fehér vászonkalap, mert égetett, ahogy csak Macedóniában süt a nap, álltuk bátran a rohamot, nagy kortyokban nyeltük a sört, s ha elfogyott, rendeltünk, mutogatva, újabb kört. Néztük a zöld vizet, ahogy a fazsilipen átzúdult, mohón szimatoltuk az utcán sülő bárányhúst, ránk köszöntek s mi vissza ám, kalapot emelvén, a gőgös Európa sarkában, a térkép szegletén. Majd kifutunk az időből, tudom, s körmünkre ég a perc, a nap, s mindent bekormoz a keserűség, de szép színekkel feldereng majd ez a délelőtt, ott ülünk, nyár lesz és mi boldogok a hunyt szemhéj mögött.