Hölderlin vagyok, aki nem őrült bele

Hölderlin vagyok, aki nem őrült bele, hogy elvitte a cica a forradalmat, s nem motyogom szélütött szájjal: minden hatalmat, minden hatalmat; mint két ujj közé fogott mag, mely zöld volt, de megért, vakon kilőve repülök, mozgok, hisz még élek, az átforduló s megváltó időbe; ez nem várt ajándék, s lelassul a sejtek változóképessége s majd megszűnik, s bár elmém ép, de e lassulásban mégis minden visszfényes álomnak tűnik, tán hogy ne fájjon, s ne roppanjak bele, hogy e mozgás, e változás, amely száll felém, s én szállok feléje boldogan, nem más, mint a testemre szabott halál!