Kilencven és száz kiló között

Súlyosodván, ha lélekben nem is, legalább testben, kilencven és száz kiló között már évek óta, döng a föld, ha lép a lábam, persze hogy nem lebben, liszteszsák vagyok, ki voltam (belül) karcsú pilóta. De haj, az ifjút, kit a gyöngécske szél is majd elfújt, s ki sápadtabb volt a holdnál s kissé vérszegény is, elnehezítette a kor, s e vidéken nem találni oly tájfunt, mely megmoccantaná; csendes hely ez, nem olyan regényes. S az egyéb bolondos dolgok is szépen kiszorultak, nem férnek el, bár látszatra több a hely az irhámban, valahogy elmaradtak, ahogy kigyúltak, majd tanultak s okultak, s úgy vagyok velük, nem is tudom: sajnáljam, ne sajnáljam? Mert azért maradt még egy-két öröm, leginkább a testé, s a világ szemébe is nyugodtan nézek: ezek vagyunk mi, ne szégyelljük egymást; s ó, lázas olvasó, ki mást kerestél, persze hogy igazad van, itt a könyvet be lehet csukni. Én még kiballagok a piacra, ez is újabb szokásom, felvidít a bohóc-sityak paprika, morc dió, lányos zöldbab, a kofák csábosan mosolyognak, pénzért kotorászom, majd mélán beszagolok a füstölthús-illatú hentesboltba.