Majd lesz szemüvegem

Majd lesz szemüvegem, műfogsorom – ha megérem, így kopok el apránként s nem csatatéren, s ágyúdörgés sincs, csak a cigaretta füstöl, rohamozza a szívemet naponta. Hogy nem unja még? Elege lehet belőlem, tiktakkolni télen-nyáron s ilyen-olyan időben, a világban felgyűlő bombákra már össze se rándul, külön háborúnkban velem tart vesztére, de szilárdul. S a máj, a gyomor, a vese s a többi nemes szervem hogy van, s hogy bírja, már nem érdekes, minden zászlót az lobogtat, amitől néha én is félek, s amit nem is ismerek igazán: a lélek! Hát akkor legyen, mi majd itt lent: tartjuk, szóljon fennen, büszkén, a többit majd elkaparjuk, nézzen be minden résbe, fénybe bátor szemmel, s kezdjen valamit, neki adom, az életemmel.