A Csatárka utcán hazafelé

Most nem érdekel, hogy az idő elpereg, csak nézem boldogan a nyári kerteket, s fülelem ámulva: kakukk szól kifordult torokkal, pedig csak a hinta nyikordult itt, a város végén, az új lakótelep fűre könyöklő betonerkélyei felett, föl-le s madárként száll a szemem, kuncogva tűröm, hogy túljár az eszemen, e makacs kis villanykörtén a hang és a fény és a nyár, a handabandázó tünemény, hogy összekever autódudát s kutyaugatást, füvön alvó nőt és vad szívdobogást, olvadozó kátránnyal jázminillatot: szimatolja élő és leheli halott; már nem rakom sorba, ahogy illenék, becses lett, mit kapott lelkem, a lék, melyen nem én vérzek el: mi kívülrekedt, özönlik-zúdul be, mielőtt elpereg.