Íme, itt a recept

Íme, itt a recept, ó, nyájas olvasó: keverd össze percedet, ami több a percnél, csapd be vígan a tiktakkolást egy elnyújtott szinkópával, csípd az ajtósarkához eliramló életedet, hagyj ki egy lélegzést, mintha tehetnéd, pörgesd fel a szívverésed, mint a gravitációból kilőtt rakéta, faarccal bámulj, ha kérik a jegyedet a buszban, uszodában, ravatalnál, képzelj minden szerelmet egyetlen szerelmed mögé, álmodj, mikor ébren vagy, s éber legyél, mikor álmodsz, bújj a fényképek mögé s röhögj ki a plakátok mögül, dőlj egy napsütötte falnak a havas esőben, és ha menekülni kell, zavarj össze mindent magad mögött, mint a tintahal, ez a hibátlan ösztönű, elfelejtett költő, hadd kavarogjon az ágy, amelyben vacogva aludtál, pörögjön a szoba, amely nem volt a tiéd, libegjen a nadrág, amelyet kölcsönkaptál, ásító szerelmeid epekedjenek, futó sejtéseid istenüljenek, madzaggal átkötött, telefirkált papírjaid repüljenek, tégy egy ócska vekkert szíved helyére: ez a te időd, katonafényképeid angyalszárnyat, igazolványképeid bajuszt növesszenek, hagyd az utókorra hascsikarásod, gyűrűbe kőnek tyúkszemed, mondd, hogy két anyád volt s két apád, s testvéreid száma száz; s remegj vagy kuncogj a tinta-ködben, de ne mutatkozz – hátha nyomod veszti a halál!