Köszöntő sorok J. F.-nek

Hogyan is mondjam el, férfias-derűsen, az ifjú költőnek, nem titkolta ő sem, példaképe voltál, vagyis hogy a hőse, halott újságokból élő ismerőse. Emlékszem, zöld kölyök, az Akadémián, a falról festmények hunyorogtak le rám, ültem égő arccal, pirultam a vitán, farsangoltak fülünkbe papírtrombitán, ítészek, ügyészek, bősz galacsin-morzsák, kiterítve feküdt a Tékozló ország, öklözték, rugdosták, hasba szuronyozták, fölrémleni láttam Dózsa szenes arcát – Ott, már az elején, a pályára láttam, majd később, hogy születtem, azt is megbántam, s mikor földhöz verve feküdtem a sárban, ez az emlék napként sütötte a hátam.