Még ugyanazon az úton
Még ugyanazon az úton, mint az előbb, |
de az időben előre s hátra ugorva – |
most lengő zápor veri a forró háztetőt, |
s hosszasan vizel a bádogcsatorna, |
légszomj, majd sóhajtás kioltja egymást, |
s mintha a háztetőnek hosszú haja nőne, |
felhasználva e gazdátlan pillantást, |
nagyokat ugrok az időben hátra, majd előre. |
|
Vagyis benne vagyunk nyakig a költeményben, |
de azért lazán és ki-kisandítva, |
hevenyészett rím csendül a pongyola beszédben, |
egy garast sem adna érte a zsémbes Vojtina, |
de hát ilyesmire se időm, se kedvem, |
közben, ahogy jött, elállt a zápor, |
most nem is igen tudok ennél szebben |
beszélni s ujjamon szót számolni, majd máskor. |
|
A zápor elállt, s a macskák száraz szőrrel |
előbújtak s önfeledten, mint a nők, napoznak, |
így szemre időtlenek ők, bár eltűnnek ősszel |
s tavasszal szájukban újabb macskakölyköt hoznak, |
mérhetném velük is az időt, miért ne, |
érne annyit, mint más, ez a macska-óra – |
van, aki eldönthetné: K. I. megállt szívére |
gondolok, a föld alatt porladóra. |
|
De most még él ő is, dörmögve ballag |
velünk le a hegyről, kártyából a szárnyunk, |
R. Pali a röhögéstől nekidől a falnak, |
éjjel van, s már nem is a földön járunk, |
talpunk alatt a kutyák tátott pofája kattan, |
harapják a semmit, habár még mi is élünk, |
de hát sokat képzelgünk, ez tagadhatatlan, |
s el is szállunk néha, mivel nagyon félünk. |
|
De most még nem; vörös, fekete, barna |
üstökünk az utcai lámpa fényében világol, |
egymást heccelve és a semmiből kicsikarva |
az esztelen jókedv – most nem félünk a haláltól, |
a Szépvölgyi úti csillagok, mintha gyufa gyúlna, |
direkt nekünk sercegnek a fűillatú égen, |
fölényesen nézünk a kilövellő Tejútra, |
mi is tudnánk olyat, csak lenne nő a környéken. |
|
Most van, most nincs… hogy melyik tükörben |
élnék, vagyis lennék, nem is kérdés, nem, nem; |
persze, hogy képzelem, s ébren, hiszen különben |
nem bírnám ki, de ez a vers visszaképzel engem, |
lakhatok itt is, bár lazán, s eltűnhetek úgy is, |
mint akit mellékesen kihívnak egy szóra, |
még utána csap a zaj, cipője nyikordul is, |
de már nem néz vissza a homályló tejüvegajtóra. |
|
|
|