Még ugyanazon az úton
| Még ugyanazon az úton, mint az előbb, |
| de az időben előre s hátra ugorva – |
| most lengő zápor veri a forró háztetőt, |
| s hosszasan vizel a bádogcsatorna, |
| légszomj, majd sóhajtás kioltja egymást, |
| s mintha a háztetőnek hosszú haja nőne, |
| felhasználva e gazdátlan pillantást, |
| nagyokat ugrok az időben hátra, majd előre. |
|
| Vagyis benne vagyunk nyakig a költeményben, |
| de azért lazán és ki-kisandítva, |
| hevenyészett rím csendül a pongyola beszédben, |
| egy garast sem adna érte a zsémbes Vojtina, |
| de hát ilyesmire se időm, se kedvem, |
| közben, ahogy jött, elállt a zápor, |
| most nem is igen tudok ennél szebben |
| beszélni s ujjamon szót számolni, majd máskor. |
|
| A zápor elállt, s a macskák száraz szőrrel |
| előbújtak s önfeledten, mint a nők, napoznak, |
| így szemre időtlenek ők, bár eltűnnek ősszel |
| s tavasszal szájukban újabb macskakölyköt hoznak, |
| mérhetném velük is az időt, miért ne, |
| érne annyit, mint más, ez a macska-óra – |
| van, aki eldönthetné: K. I. megállt szívére |
| gondolok, a föld alatt porladóra. |
|
| De most még él ő is, dörmögve ballag |
| velünk le a hegyről, kártyából a szárnyunk, |
| R. Pali a röhögéstől nekidől a falnak, |
| éjjel van, s már nem is a földön járunk, |
| talpunk alatt a kutyák tátott pofája kattan, |
| harapják a semmit, habár még mi is élünk, |
| de hát sokat képzelgünk, ez tagadhatatlan, |
| s el is szállunk néha, mivel nagyon félünk. |
|
| De most még nem; vörös, fekete, barna |
| üstökünk az utcai lámpa fényében világol, |
| egymást heccelve és a semmiből kicsikarva |
| az esztelen jókedv – most nem félünk a haláltól, |
| a Szépvölgyi úti csillagok, mintha gyufa gyúlna, |
| direkt nekünk sercegnek a fűillatú égen, |
| fölényesen nézünk a kilövellő Tejútra, |
| mi is tudnánk olyat, csak lenne nő a környéken. |
|
| Most van, most nincs… hogy melyik tükörben |
| élnék, vagyis lennék, nem is kérdés, nem, nem; |
| persze, hogy képzelem, s ébren, hiszen különben |
| nem bírnám ki, de ez a vers visszaképzel engem, |
| lakhatok itt is, bár lazán, s eltűnhetek úgy is, |
| mint akit mellékesen kihívnak egy szóra, |
| még utána csap a zaj, cipője nyikordul is, |
| de már nem néz vissza a homályló tejüvegajtóra. |
|
|
|