Micsoda év! Micsoda halottak!

Szörnyű üres cipővel tapodnak

szívemen, s ahogy fakul a bánat:

könnyűségük remegteti számat.

Ifjú foggal nagyokat haraptam,

nem vetettem, mindig csak arattam,

nem akartam lenni termőföldnek:

s megfogantak bennem s lassan nőnek.