A költő ül a tűhegynyi fényben
| A költő ül a tűhegynyi fényben, |
| de szép, ámuldozom megakadva, majd |
| gyanakodva, mivel az íróasztalnál görnyedek, |
| se fény, se csillag, bár én írom ezt a verset, |
| inkább egy kis émelygés, keserű torok a sok |
| cigarettától, fásult kedvetlenség a sok |
| kudarctól, enyhe hányinger a lebzselő |
| irodalomtól, agybénító görcs az elszigeteltségtől, |
| piruló szégyenkezés a kitárulkozás miatt, |
| – és mégis felhangzik a dallam, elszántan |
| és leinthetetlenül, a rekedtebb hang a hegedűn. |
|
|