Animációk

Foky Ottónak

A kanál

Emlékszem a csupasz ínyre,

zabkására, tejbegrízre,

orvosságra, csukamájra,

majomtöknyi mandulára.

Véknyan dudál a rémület,

rám ül a maszatos ülep,

bátya és öcs rajtam üget,

himbálgatják heréjüket.

Fogam hegyén ül vagy húsz

kiéhezett bacilus.

Várok. Egyszer erre futsz,

ha el nem halász a csúz.

Minden voltam én, csak szék nem,

majdnem elemészt a szégyen,

lábam törve, hátam zúzva,

mindig megérzem, ha cúg van.

Mi szeretnék lenni? Kecske!

De nem kérdezte egyik se.

Kineveztek huszárlónak,

s a hátamon lovagolnak.

Mikor a fán fennakadtam,

ő leesett, én maradtam,

kapaszkodtam, de hiába,

s besüt a nap a nadrágba.

Na persze! Ezeknek könyvet!

Kell is az ilyen kölyköknek!

Hófehérkének nagy feslett

bajuszt rajzoltak, s ló-testet.

Oszterlandszi voltam, Herr Gott,

s csináltak belőlem horgot,

pocsolyában a kert alatt

fogtak velem ebihalat.

Por voltam, de eső esett,

gyúrtak s földhöz csaptak ezek.

Ez a sorsa már a sárnak.

Pukkantam. Mért? Mit csináljak?