Részletek egy megíratlan elbeszélő költeményből

Majd eltűnnek a zsóker-arcú, begombolt ingű szentek, mindenre igent bólintók, kik tömjént, mirhát ettek; képük helyét őrzi a por a falon – boldog Aranykor, jöjj el s ne áss ki minket. * Majd eltűnünk, fiúk, mi is, mint tavasszal a hólé. Erőnknek híre sem marad, hörgésünk haldoklóé – tüzünktől a nők fáznak, arról már magyarázhat, ha megtenni nem tudja Noé. * Ami volt és ami velünk történt – volt-e? Vagy álom volt az egész, s fölébredtünk hol is? Vacogó ágyon; s amíg hűl bőrünk, csontunk, remegve nemet mondunk, szegény, szegény barátom.