A lusta költő panaszaiból

Nem tudok dolgozni, mert süt a nap, nem tudok dolgozni, mert fúj a szél, nem tudok dolgozni, mert esik az eső, nem tudok dolgozni, mert a nap se süt, szél se fúj, az eső se esik! Micsoda világ! * Csak nézem sárga irígységgel a pályatársak ömlő verseit, mennyi friss érzés, kép, jóslat, szerelem, s persze díj és vállveregetés; én meg mire báván papírért nyúlok, már más a kéz is, mely vállat vereget. * „A vágy, a vér, a bűn! A füst, a víz, a szél.” – Húszévesen eddig jutottam, s folytatni azóta se tudtam. Már sejtem: e témából megbuktam. * Megverselhetném ezt is, azt is, ami jó, meg ami rossz, van erre-arra elég szó, de csak feszülök, mint az órarugó Paszternák versében, bár azzal ellentétesen, persze közben alszom, kelek, iszom, eszem. Majd én is! Majd… Néha a csönd veszélyesen hasonlít a remekműhöz.