Rögtönzések hóesésben

Ez a jó, most hó esik. Lázas ablakok lesik. Villanykörte-pupilla, rajta szemöldök-bunda, hunyorog az oszlopon. Villanymadár, szárnya drót, íve lomhán meghajolt, ellebeg álmatagon. Át az utcán, át a téren, szíved száll a hóesésben. Mint rönk buggyan víz örvényén, bukdácsolva száll a kémény. Piros pad rugaszkodik neon reklámcsillagig. Parázsbelű dobkályha pöfög fölfelé szállva, öleli a gazdája, sült gesztenyét kínálva. Állsz a kirakat előtt, havas kócbajuszod nőtt, homlokodra ránc. Kezed papír-léc-betlehemet ölel, benne a gyerek. Szállsz, bár nem moccansz, te is. S nem az ég, a föld felé. Egy méter zuhansz, amit húsz évig nőttél fölfelé. Egyéb csodát nem hiszel, csak mit magadban viszel. Gyűrűdben lószem a kő. Álmod onnan eredő, holott körüllehelvén gyermeket a fekhelyén kecske, bárány, ló, tehén. Most ez a jó, e hóesés, e föld felé repülés. E visszafelé szárnyalás, szíved felé sugárzás. Mikor, mint a lehelet, körülvett a szeretet.