Biblia pauperum

I Nyissátok ki az álom könyvét, föl az okulárét ráncos orrotokra, édes kis öregek, fekete szoknyás, fonnyadt szentek. Csontos térdetek közé fogva tejbordám, íme, a halkölyök lóg a felemelt mutatóujj horgászbotján, kihalásztatok a tyúkzavarászás, szilvalopás, zöldalmaevés zavaros vizéből, s ocsúdott lelkem a kemény orrtörlésre. Épüljön fel a levendula s birsalma falú szoba. A vének mormoló árnya hullámzik a horizonton, a verítéktől távol, a sürgés-forgás szélén, a zsíros vacsorák végén, nyitott szemük virraszt a hortyogó szoba mélyén, kapaszkodnak a fénybe, szíj-inakkal a csodákba. Most már tudom: csalétek voltam a horgon, a csontos térdek fogásában a szökni készülő élet; a hetven évek, a kilencven évek szörnyű gödrében elmotyogott ének. Szólaljanak meg a levendula s birsalma falú szoba hűsében az álommal teleírt lapok: alul a pásztorok, fent az angyalok.   II Bennem hullámzanak a vének, az eszmélkedés peremén összehajló árnyak. Mocsárországok, elzüllő birodalmak alján tovafodrozó fűremegés, nekiütődik szívem falának. Felettük úsznak a levegőben s szétfoszlanak, mire ideérnek a szörnyek, a rémek. A vályogfalon lógó apostoli király evez, dundi ujjait szopják cilinderes ebihalak, a ki-tudja-milyen anyából jött csapat, gyűrűznek lágyfejű kretének, a kitenyésztett pecérek, altisztek, tiszttartók egybenőve, gyors nászukban petéket hullajtanak a földre, a kút mélyébe, a nádtetőkre, rotyogva továbbfelhőznek. Pestisnél pusztítóbb nyavalyákat szülnek, beöltöznek, alakot váltnak, férgei a megújulásnak; gallérjuk fölött borotvált diliházat hordanak, biccentenek, mérik a lázad, berondítják minden szegletét a józan világnak. Iszonyú korty iszonyú tengerből. Köpd a kémcsőbe, mielőtt megfulladnál, fertőtlenítsd szájüreged! Nézz el fölöttük, akik nekihasalva isznak. Mosolyognak a vének peremén álmaimnak. Fogatlan bölcsességük ragyog: alul a pásztorok, fent az angyalok.