Daidalos
|
Segesdi Györgynek
| Rémület, majd diadalmas vigyor |
| – hogy lám, túljárt őrzői eszén – |
| ült ki fecske-fejére, vállára púposodik a toll, |
| mint fuldokló kapkodva lapátol, |
| s megpihen a forgószél ívén; |
| majd zuhanás villámlása, korom |
| lepi el bensőjét, szája savanyú, |
| két ujjával torkába nyúl, |
| gyomrától hátha megszabadul, |
| mint edzett korhely víg toron; |
| szemét mereszti, csak el ne ájuljon, |
| repedésig szívja tüdejét, |
| s alatta, hihetetlen távol, |
| borszeszkék-tüzű tenger lángol, |
| ökörszarv fordított terpeszét |
| ringatja a partmenti rét, |
| kakukkfű, ménta szaga üti meg orrát, |
| faun bokázik, keríti a csordát, |
| öröm fullasztja, nincs egyedül, |
|
|