A tél íve alá

E téli vázlat mily megnyugtató, ez kell már nékem is, ilyet keres szívem, ily tiszta dalba fogható szép látomást, ágak hajszáleres karca viola-égbolt üvegén, sirály villan, szárnycsapása fehér; középpont vagyok, zúgva bekerít, többé már szem elől el nem veszít, mihez, ha egy pillanatra is csak, hogy legyen, hozzáadtam magamat; szomjas tavaszom, rajongó nyaram, sirató őszöm végül is ide eljut, szigorú, változhatatlan megfogalmazásba, a tél íve alá, rég elporladt arcom fölé, hogy elmúljon s legyen mindörökké.