A nyár aranylapja után az ősz jön

Gyűlölt sorsot, ál-tökélyt – nem tűrtem nyakamban kötélt, önként kapaszkodtam nagyobb bukás peremére, mint az évszakok, a nyár aranylapja után az ősz jön, hadd siratom még ifjúkoromat; a búcsúzás fecske-köreivel becélzott tájon – kegy, vagy érdem? – élve maradt kölyök int pazarló tenyerekkel, s teli tüdővel issza, issza a fényt, a nyarat egy lélegzetvétellel, homloka ropogó paták dörejét villogva hívja – gyors sorozat: üres hüvelyek pörögnek a fáról; bánat fogja marokra torkomat, nem hallgathatok az ifjúságról.