Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber lélekkel vigyázok, örömre int ez a szerelem a lélegzetvétel fáradhatatlan ritmusa szerint, ahogy törekvő sorsom újra s újra szívemhez új és új magányt csatol, ahogy szívem a dobogást nem unja, s rólam másképp nem álmodozhatol, csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat, fogcsikorgatva vagyok rá tanú, s elképzelni sem tudok én már jobbat, és örömömben is már szűkszavú lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem: fejem fölé az ég, közönnyel áld, küldi a tél hangáraiból, kéken villogva, a fagy fémszárnyú raját. Én nem hadakozhatok már más módon, érted se, csak sorsommal (pillanat sugallta harcok kis cselét megoldom), hozom kiéheztetett ifjúságomat, mely országot, álmot hódítni indult, s az örömért a szívednél kiköt – felkönyökölve nézem éjbe fordult hajad homlokod félholdja fölött.