Vízözön után negyvenöt

A repülők, mint nagybegyű madárraj,
súrolták házunk piros gerincét;
győztes, halszagú tavasz volt, apámmal
néztük pincénkből. Az udvaron két
„Sztálinorgona” állt, és bal kézbe fogott
tükörben májfoltos tiszt borotválkozott.
Szétszórt foltokban dereng csak az emlék,
mint üresfényű mozivásznon, a
templom fala előtt egy roncs-gép
karma nyúlt virágfürtös magosba,
hol az akác a tank csövével páros
vízióként állt modellt a boldogsághoz.
Mert boldogság is volt, gyerek-nem-értett,
sok tonnás vízfal alól felbukás,
posta-ajtón papírcímert cseréltek,
a szomszéd penészes tagkönyet ás
elő, a nyilas borbély vért köpött;
ez volt vízözön után negyvenöt.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]