Otthon
| Könnyű gondtalanságban élek itt, |
| nézem s mögöttük a zöldfejű mák |
| tótágast harangnyelvek csordáját; |
| s erre, szabály szerint is: illenék, |
| hogy óriás harangöböl az ég! |
| Pulykán palást lóg, öblögve papol, |
| elszunyókálva hallgatja az ól. |
| Figyelem én áhítattal, ahogy |
| épülő ház körül állványzatok, |
| a nyár ácsolt gerendái alatt |
| tűnő, villanó gyerekkoromat. |
| Zúdul a nikotin-korbácsolt vér, |
| álmodó lelkem túl gyorsan beért, |
| férfivé hámlok, csontos, nagy szavak |
| öklétől fut a versíró hangulat. |
| Mit gyerekként láttam, a robbanás |
| moraja visszhangzik, fülemben más |
| zene nem szól: földmérő parasztok |
| súlyos hitével az égre tartok: |
| szép zuhanások, poshadó vihar |
| – nem törődöm megcsúfolt álmokkal, |
| elvesznék már, ha gyávult pillanat, |
| kétség oldaná feszült izmomat, |
| túlléptem a versek varázskörén, |
| nem lehettek szigorúbbak, mint én! |
|
|