Karácsonyi dal

Faggyúszagával felém leng
újra a karácsonyi gally,
sztaniol cincog, s a lélek
lepedőnyi szárnyaival
fölrepül a mennyezetig
– villanykörte a glória –,
ahonnan leereszkedik
darócban az Isten Fia…
Égbe röpítő, együgyű
varázs, szalma-bélelt jászol;
téli Nap, a nehéz begyű,
havas nádtetőkön gázol.
S apára vígan az udvaron
karácsonyfatalpat farag,
öcsémmel ámulva lessük.
Kölyökkutyánk havat harap,
vérszagot keres borzolva,
kormosszélű tisztásig fut,
hol hajnalban hullt a hóra
hízó torkából szökőkút.
Fedő alatt leves ázik,
jön az angyalhajas alkony,
s a Karácsony lehintázik
faggyúszagú fenyőgallyon.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]