Játék a tűzzel

Tűzkígyókat rajzoltam én, ábrándos gyerek. Parázs izzott a szalmaszál hegyén, mint szentjánosbogár vergődött, köröket róva untalan, szeszélyes ábrát, s lángra lobbantotta a fantáziát – S később, ha kimerészkedtem topogva a kovácsműhelybe, apám a magosba emelt láng-harapta karján, s gyönyörködött bennem a tűz fölé tartván. Mit bántam a lópata pörkölt-fanyar szagát, csak néztem, hogy marja vörösre, fehérre a vasat a láng! S álmodtam bozontmellű kovács-isteneket, s fújtam, ha kérdeztek: én csak kovács leszek! Nem lettem az. Már az ifjúság tüze mar, éget, űz egyre tovább, s edz keményre, mint a kovács a vasát acéllá megedzi – S tűzkígyókat rajzolok az égre, a fákra, hegyekre, szívekre, a mindenségre!