Februári capriccio

Rózsafa, a nyárt ne felejtsd el! Vedlik a tél kölyke: február, szőre hull, s a jércehangú reggel már sipítva perel a Dunán. Kékrevált arccal a testes nénék topognak s kiáltják, mi a hír. Ha a világgal mit sem törődnék, figyelmeztetnének szavaik. Sajgó tűz emészti a kerítések vasát. csikorog a hó a talpam alatt; gyerekcsapat előz, kedvük szívemig kiált, mintha tíz-húsz rózsatő fakad… Ej, szilaj s kemény az élet, vad ritmusa, szívem, gyönyörű dobszó! Arcomat tartom üvegszilánkos szélnek, torkomat fojtja érte a szó!