Legalább egy percig

Legalább egy percig szégyelljük magunkat
Szabó Istvánért, elsősorban azok, akik
mindíg másnak adták a lakást, a pénzt,
a megbízatást, a bizodalmat és a levegőt,
és a mosolyt és a vállveregetést és az
életörömet, s ebben az országban nyájas
gazdát s mecénás urat játszottak, most
már kiderült, hogy kinek a bőrére; s végül
mi, a barátai, legalább egy percig szégyelljük
magunkat, hogy elengedtük a kezét s később
se kaptunk utána, s nem feleztük meg a
nyomort, a dühöt, a magányt, a megaláztatást,
hogy elviselhető legyen – szálljon ránk tehát
az eldobott teher, legyen örökségünk, amíg élünk.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]