Legalább egy percig

Legalább egy percig szégyelljük magunkat Szabó Istvánért, elsősorban azok, akik mindíg másnak adták a lakást, a pénzt, a megbízatást, a bizodalmat és a levegőt, és a mosolyt és a vállveregetést és az életörömet, s ebben az országban nyájas gazdát s mecénás urat játszottak, most már kiderült, hogy kinek a bőrére; s végül mi, a barátai, legalább egy percig szégyelljük magunkat, hogy elengedtük a kezét s később se kaptunk utána, s nem feleztük meg a nyomort, a dühöt, a magányt, a megaláztatást, hogy elviselhető legyen – szálljon ránk tehát az eldobott teher, legyen örökségünk, amíg élünk.