Emlékmű a Városmajorban

Itt a kő, én ültem simára, amíg vártam a diáklányra; zúg az idő, bennem zizeg, ó, a sok lenyelt másodpercmutató, a diáklánynak vastag lett a combja, kezem immár más szoknyáját bontja, mi legyen hát a régi szerelemmel, melyért e követ csiszoltam fenekemmel?