Orpheus keresése

Hajóroncs szárad a fövenyen – elképzelt hajóroncs. A katasztrófák egyszerűbben és szánalmasabban értek véget a szűk mellékutcákban, s a fékcsikorgás dallamára elmormolt énekek senkit se hoztak vissza a halálból. A dunai gőzössíp föl-fölszúró sikolyára csak a kutyák fölnyúló füle válaszolt. A túlsó parton a halottak árnya, talpuk alatt légáramlás csobog; a leendő halottak árnya! Ontja a képzelet, mint a lecsúszó vagonajtó; számlálja, mint az elszürkült arcú írnok; méri, mint a mázsáló billegő nyelve. A vallomás határa, az ítélet vége, a szánakozás hiánya űz utánad okarina szájüregű, kinek a lélegzése is zene. Lehordom rólad a törmeléket, a galvanizált szemétdombot, a holttested fölé épített filléres mutatványosbódékat és elsiratlak, ahogy illik, képzeletünkben hányódó halott; örökre befalazott ablak.