Szegény Odüsszeusz

Szegény Odüsszeusz a kutyád se ismerne meg s a lúdtalpas pincérek nem köszönnének vissza ajtócsapódás halhatatlan emléke szívedben holdas háztetők fehér síkjai dőlnek a kései magány a megrendült eszmélkedés fájdalmába állsz a villanykörte alatt ősz csorog köréd arcodra semmit se bántál meg és semmit sem akarsz újra köhögősen hozzá görnyedsz a többi öregekhez vakít vakít elviselhetetlenül villog amit megéltél életnek túl szabad álomnak hihetetlen emberi lélek gúnyosan nézel a poros lomos homályos égre