Virág-mondóka

Hérics, hunyor, iringó, tavasz vizén elringó, szellőt űző sarkantyú, hó-ködmönön karmantyú, sárga, kék, zöld villanás: évszakok szemaforjele, moccanatlan utazás. Könnyű égnek nekivág, éren át és réten át, száll a bürökgémorr, sőt, hasítja a levegőt, lentről nézi őt: lándzsás útifű, borzas turbolya, folyondárszulák, s a bús májmoha. Repül, de hova? Repül, de hova? Hömpölygő zöld folyamon, málló talajon, hasal a nyár ingó békatutajon. Földi tömjén füstje száll, csavarodik, kavarodik, mintha volna sűrű illatos szakáll. Totyog, lépked, ide kipp, oda kopp, fehér libatopp. Erdő mélyén szimatol nehézszagú gólyaorr, tudatáig nem hatol: rajta kivül senki sincs se közel, se távol, hiába is szimatol. Üröm, pimpó, rókasás, kellemetlen utitárs, üröm: keserű, pimpó: tikkasztó, rókasás: kezet-lábat elvágó. Kapaszkodik pap palástba, nadrágszárba, szamár gubanc bundájába, villog sárgán, rémesen, a vajszínű ördögszem. Bár nincs neki diplomája, mégis nagy a tudománya, ha itt fáj és ha ott fáj, meggyógyít a varjúháj. Lélegzik a tüdőfű, közben mereng ő, lélegzéshez legjobb a hegyilevegő! Kigyószisz felsziszeg: ó egek, ó vizek! Kornistárnics recseg-ropog: hol vannak a bombardonok? Hallgat mélyen, mint a kuka macskafarkú veronika. Bokormélyi remete, szól a pemete: elsüllyed az új ladik, ha nincs feneke! Monilia, imola, a nap estbe fordula. Vizenyős félelem, őszi oroszlánfog, megretten a nyúlárnyék, didereg, vacog. Az ég szürke lesz, bizony szürke lesz, s fehér lesz majd a rét. Esengjünk erősen újabb tavaszért.