Láz nélkül

A romantikus szenvedés is elhagyott, hűvösen néznek láz nélküli nappalok, ágáló ifjúságra fanyar férfi-humor, mely friss még s túloz is s szájszegletre forr; tékozló dac, vallató hit, az álomi menet fel-feltűnik még a riadt város felett, fogszorítva nézem, hogy foszlik szét hősi szívünk, az alattomos jólét legyőzi – nincs nyomor véreim közt s nem tudom, mi bánt, mint hontalan fut álmában toronyiránt, rohannék, merre? A honfoglaló nép vezért cserél útközben, de új hazájára talál – Mint hamis pénz, kong a végtelenhez mért álom; komolyan kezdj el dolgozni már! – biztatom magam – láz nélkül, józanul, konok dühvel, szerényen és mint a nappalok üvegtáblái hajnalban, a világra kiláss! Nem emel föl s nem ment meg semmi más.