Újra látom őket

Ó, a csontig letisztult sereg, élők szégyene, vándorol megint szívtől-szívig, az „erőltetett menet” – Most nyár van, béke, körte-harang ring, üvegszárnyú lepke lebeg, üszök- fényként kigyul, kialszik a tücsök. És látom őket újra tágranyílt szemmel: átlátszó bőrük alatt ver a szív; ólomsúlyos táj; fák tövit aludtvér- s mészszín-gombák lepik el; eldől egy, mint óriás liliom, s megy a sereg: vándorló fájdalom. Ó, költő, te halálig hű, tiszta, lélekig aláz érted fájdalom. A nemzet most érti, mit vesztett, a lélek most érti, mit kapott: dalon túl a nem-alkuvó emberséget, s erőt, mely nem szűnőn lázít Érted!