Ácsorgok üvegcsarnokban

Szívetekben akartam otthon lenni, albérleti szobák magánya altat, megriadok, hogy huszonnégy évemmel néha nem érzem magam fiatalnak. Hogy vágytam rád, futottam feléd, város! Ecetszagú kocsmák, vad talponállók melengettek, utcai nők keresték szívem s rám deres idegenség szállott. Nagyobb hittel menekülő, fatáskás véreim, hallgatjátok gépek muzsikáját – a mindig másé volt föld nem kötött meg benneteket – itt se lehettek árvák! Az álom húzott a könyvekhez engem, kovácsműhelyből elfutott diákot, az álomból, az álomból kapukká boltozódtak fel hívó szivárványok! A pályaudvaron leslek titeket, szabad szombatok zsibongnak a rácsos üvegcsarnokban, ácsorgok elszorult torokkal s várom, ki ölel magához?