A megrontott lélek

Fehér asztalok közt ültem üveg mögött mint a vízben gondjaimban elmerültem szódásüvegben buborék fölpezsgett az emlékezés ami volt s a nemlétezés e helyt pedig hogy kerültem Sikított a megcsusszant kés s gerincemben a bizsergés érzem halottsápadt lettem pedig semmi A lány akit bevallom nagyon szerettem megszökött mire észrevettem mert halálra keresték itt Cigarettát gyújtok s a láng mint üvegházban elárul áttetsző emlékpaloták fénylenek fel a homályból megfagyottak merevültek ha szólok hallom csendülnek Sokezer üvegcellában fogoly-magam él bezárva Csak úgy élek mint a többi tudom kinek kell köszönni kin kell mindent megtorolni kinek mindent megokolni kinek magamat feltárni vagy legalább úgy csinálni Ó hogy őrzöm e látszatot s félek most most rajtakapott valaki míg gyufát gyújtok s csak én érzem hogy gyanúok s okok ölelkező lánca felpiroslik a világban majd elalszik félútjában Mint Sark-expediciót Délre úgy küldöm félve s remélve új titkokra gondolatom és egy se tér vissza élve s jobb-nincs szerepet cserélve merengek egy mozdulaton Igen pontosan egy éve hogy két színlelés találkozott s a szerelem rájukfagyott A Szerelem mint mikor ölni vágyok vagy csak meggyötörni valakit aki is ember s világölő rettenettel szerelemben oldódok fel A szerelem mint sóba ejtett zsinórra fagy sose sejtett kristályrendszer s ez új csodát újra élni át meg át s szétrombolni mikor már fáj a léleknek e fagyhalál A szerelem a tiszta szűzi csak földereng s mint a kénes tó páráját a szél űzi összekavarja a rémes az öntudatlan vágyakozás Katonák közt meztelenül fürödtem és a vízből font korbács verte bőröm s kékült s a lelkem belevacogott takargattam a szemérmem undor vert ki s forrt a vérem Mint Sark-expedíciót Délre úgy küldöm félve s remélve új titkokra gondolatom és egy se tér vissza élve s jobb-nincs szerepet cserélve tűnődöm egy mozdulaton Tudom hogy tükrök közt élek s ha mozdulok visszaverve csak valamék ősöm éled s ha gerincembe vág s félek érzem őseim félelme az mi ostobán tepert le S ez elektromos izzásban új világot sejt meg lázam Mint kard fény hull az abroszra csendül a kancsó hozzáért Az inger vagy a fény hozta nyúlok a vizespohárért fölemelem eltűnődöm a múlt s jövendő időmön pillanat tört része csak s zavartan a poharat visszaejtem a helyére Az embertelen szenvedés mi percenként von keresztfára majdnem bűn s így tudni s nézni hogy hull a szenny a világra s megkövesül mint a láva e mindennapos gyehennában törik ég s tisztul a lélek s újra foltot ejt reája a bűntudat is míg felérve néha néha tetejére egy ötletre is egy-egy képre élteti sejtett reménye A test-utáni élet rémít s újabb mámorokba szédít időtlen életek tánca hívogat e más világba érzem szörnyű gazdagságom s megnyugtat ez éber álom Csak mi örök ami lényeg a hit a megkínzott élet a rajongás a csillagig ostorozott vágy áramlik körülöttem s néha kigyúl egy ideg a kapcsolattól Inyem kiszáradt tompán ég nyúlok a vizespohárért követem torkomban a hűs áramlást s a tiszta derűs ég csattan az üveglapon míg fölnézek rá az ablakon csengés és millió szikra pörög táncol az abroszra s hallom hogy megcsusszant a kés s gerincemben a bizsergés érzem halottsápadt lettem pedig semmi A lány akit bevallom nagyon szerettem megszökött mire észrevettem mert halálra keresték itt