A csődör

Miért, hogy nem felejthetem? Inog az emlékekhez kötözött világ, az öntudat tünt gyerekkor fölött köröz: a kovácsműhely udvarán, mint fekete pók iszonyú üres háló közepén, a csődör térdelt a tornáchoz s a vasalószínhez hurkolt kötelek közt, alvadt vérrel teli szeme vércsét ringató nyár- égre látott s füstös ínyét mutatta, a sárga fogsor ropogva félelmet falt, síkos harcsabajusz volt a zabla. Apám kést fent s a cigányképű böllér nevetve szólt rám: fogjam be fülem! Nyárt repesztő nyihogás! S a torokra ömlő nyál bugyborékolt rémülten. S láttam a meggyalázottat hetek múlva: rúd közt jámboran kocogott, szemén legyek dongtak, a szombati piacra vitt rézszínű barackot.