Érkezz már ki a fénybe

Szegények közül jöttél, rongyos hadakról akartál szólni – nincs ilyen szorító, nem ilyen világot kaptál, s amit titokban áhítottál, az sem olyan! albérleti szobádban, mint dühödt eb, torkodnak ugrik magányod. Ne simulj kőfalhoz, puskacsővel vicsorogva ne barátkozz, ne lazulj idegen álmok vizébe, izmod ép, nagy karcsapásokkal érkezz már ki a fénybe! Ami a tiéd, a jelent emeld fel a szívedhez, s gyűjts már otthont, mi embermódra körülvesz. Az utcák esti mámora felszáll, rózsaszín, kék s fehér izzásban őgyelegsz, repülnél tisztább égboltig, arcod fekete körvonala kirajzolódik, kivilágít belülről az álom, s megrémít, hogy minden tévedésed igazolódik.