Legalább egy percig
Legalább egy percig szégyelljük magunkat |
Szabó Istvánért, elsősorban azok, akik |
mindíg másnak adták a lakást, a pénzt, |
a megbízatást, a bizodalmat és a levegőt, |
és a mosolyt és a vállveregetést és az |
életörömet, s ebben az országban nyájas |
gazdát s mecénás urat játszottak, most |
már kiderült, hogy kinek a bőrére; s végül |
mi, a barátai, legalább egy percig szégyelljük |
magunkat, hogy elengedtük a kezét s később |
se kaptunk utána, s nem feleztük meg a |
nyomort, a dühöt, a magányt, a megaláztatást, |
hogy elviselhető legyen – szálljon ránk tehát |
az eldobott teher, legyen örökségünk, amíg élünk. |
|
|