Meddő óra

Csinálj verset abból, hogy nem lehet
verset írni; mielőtt ráhánynál a papírra,
fogalmazd meg az emelkedő gyomrot,
a bőrödből kifordító ingert s a tiltakozó
észt, a lecsapott szemafort, a tehénszínű
vagonok ácsorognak a kitérőben zsúfolásig
rakva gyerekkorral – érzékeltesd a
kapkodást a romlandó szállítmány miatt,
a koponyádban széttöredezett tengert,
a mindent megértés csömörét, bár mint
hal a vízben úsztál az Isten nyálában,
jellemezd a gyanútlanságot, az önkivület
szélütését, a hülyék dermesztő biztonságát,
ahogy kutyulják maroknyi naprendszerüket,
karcold az eladó kőtáblákra az ingerültséget,
a szemfényvesztő árverés mögött mutass
a kiszúrtszemű közönségre, ábrázold a
reménytelen menekülést, a felgyűrt szoknyákat,
a reggelre megfagyott lepedőt, a feloldhatatlan
idegenséget, a kiherélt férfi-magányt,
az ösztöneibe visszazuhanó nőt, jelezd
a vallomás határát, a széthulló hangszer
félelmét, túlfeszített idegeidet, havasi
kűrt gerincedben az alvilági üvöltést,
a megsemmisülés léghuzatát, íme,
csinálj verset abból, hogy nem lehet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]