Weöres Sándor köszöntése
Költők között király, látom koronádat, |
reá a Nap rézpénzt, a Hold meg opált rak, |
mint a népmesében, tiszta lélek vezet, |
s fent az Öregisten Érted vekkedezett;
|
el-elkanyarogtál, s mélybe is, meg föntre, |
s ámul széles ország, büszke lehet Csönge! |
Én se ülle-fülle verset fújok Rólad, |
nemcsak árendása vagy a magyar szónak, |
állítom, keményen megnyomva a krétát: |
Arany János óta alig íly poétánk, |
kinek ha könyvébe belelapozának, |
elegendő lészen népe e Hazának! |
Lehelek, mint ama bölcsőre, meleget, |
kívánok napsütést, zsendicét eleget. |
S ránk nevetsz, Szaturnusz kalap-pereméhez |
pöccintve az ujjad, ifjú Hatvanéves – |
S kiknek lábnyomába kívántál itt állni: |
kezét nyújtja Ady, Babits, Kosztolányi. |
|
|