A felnőtt titkaiból

Szédülve, zuhanva emlékezik szervezetem:
most ötéves vagyok, most tíz, most tizenhárom.
Zsugorodik, tágul a világ a régi lélegzetben,
bőröm alatt lüktet felgyülemlő elmúlásom.
Eső mos – bent nap süt feleselve,
kerítés léce hasít a fényből üveglapokat;
szél bűvöl ecetfát, villámlik kétágú nyelve;
rugalmas orral egymás véknyát keresik a lovak.
Kalapot, sálat a vacogásra! A juhar
odvában fehérre fagy a madár, az a régi.
Milyen anyagból épült e függőleges ravatal?
Tíz éves testem ölelve melengeti, védi.
Ami vagyok s ami leszek még: csupán
álom a jövőről, halmazos ég, lentről nézem,
térdemnél rég elporladt kutyám,
merengünk az elkattogó vonaton, szívverésen.
S a töltés alól haza ballagok a leoltott
fényű úton, alakot könnyedén cserélve.
A lemenő nap egy álló napra vet foltot.
Már tudom, hogy mi lesz s derűsen indulok elébe.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]