Jóslat

Madarak fürdenek a kirakatban elhagyott arcaim homlokom végtelen sávja ez fájdalmas az dühödt amaz vigyorgó ahogy éppen az elvándorló utcára kinéztem azután az ajtók váratlan rothadása a hirdetőoszlopok a tűzfalak a háztetők menekülése a csillapíthatatlan szűkölés a falak tövében végül a könnyedén fölszáradó szégyen