Szegény Odüsszeusz

Szegény Odüsszeusz a kutyád se ismerne meg
s a lúdtalpas pincérek nem köszönnének vissza
ajtócsapódás halhatatlan emléke szívedben
holdas háztetők fehér síkjai dőlnek a kései
magány a megrendült eszmélkedés fájdalmába
állsz a villanykörte alatt ősz csorog köréd arcodra
semmit se bántál meg és semmit sem akarsz újra
köhögősen hozzá görnyedsz a többi öregekhez
vakít vakít elviselhetetlenül villog amit megéltél
életnek túl szabad álomnak hihetetlen emberi lélek
gúnyosan nézel a poros lomos homályos égre
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]